Köszöntünk a Pénziskola honlapon!
Kedves Látogatónk!
Akár gondolunk rá, akár nem, a pénzzel kapcsolatos döntések végigkísérik életünket, és részét képezik mindennapjainknak. Ha tisztában vagyunk azzal, mikor és mire kell figyelnünk a pénz világában, akkor sokkal egyszerűbbé és biztonságosabbá válhatnak hétköznapjaink, és ezáltal a jövőnk is.
A pénzügyekben való jártasság kialakulásában, fejlesztésében meghatározó szerepe van a család mellett az iskoláknak is. Magyarországion a gazdasági-pénzügyi ismeretek oktatása azonban eddig csak szórványosan épült be az iskolai gyakorlatba, és széleskörű elterjedése várhatóan hosszabb idő alatt, fokozatosan valósul meg.
A változások felgyorsításához járulhat hozzá a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Pénziránytű Alapítvány, amely 2009-ben az oktatási tárca támogatásával egy új iskolahálózatot hívott életre. A Pénziránytű iskolahálózat elsődleges célja a pénzügyi kultúra, illetve a gazdasági nevelés minél eredményesebb megvalósítása, szakmai és anyagi támogatása, illetve az ilyen típusú kezdeményezések összefogása, összehangolása és a tapasztalatok megosztása.
Az iskolahálózat keretében megvalósult eddigi legfontosabb kezdeményezés a Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával kifejlesztett Pénzügyi Oktatási Program (POP) létrehozása, melynek központi elemét egy olyan 28 pénzügyi-gazdasági témakört átfogó, gyakorlati fókuszú oktatási anyag képezi, amelyet esettanulmányok, feladatlapok, tanári segédlet és valós tőzsdei szimulációs játék egészítenek ki. A 2010/2011-es tanévben a programban már 60 középiskola vesz részt.
A „Pénziskola” honlap egyrészt a POP-ban résztvevő diákok és tanárok számára a program legfontosabb, internet alapú bázisa, másrészt az iskolahálózat további tagjainak és a téma iránt érdeklődőknek is hasznos információkat tartalmaz.
Jó böngészést, hasznos időtöltést és eredményes tanulást kívánunk!
Pénziránytű Alapítvány







