Miért jött létre?
A pénzügyekben való eligazodás, a tudatos állampolgári lét egyre inkább megfelelő pénzügyi kultúrát, pénzügyi tudatosságot kíván meg minden állampolgártól. Kialakulásában, fejlesztésében meghatározó szerepe van a családi minta mellett az iskolának, és csak akkor lehet igazán eredményes, ha fejlesztése egész életen át tart. A társadalom szintjén bekövetkező szemlélet-, illetve magatartásváltásra belátható időn belül csak akkor van esély, ha hosszabb távon a közoktatás valamennyi szintjén és típusában – a NAT gazdasági neveléssel, mint kiemelt fejlesztési feladattal történő 2007-es kibővítése alapján - a jelenleginél markánsabban és eredményesebben jelenik meg a pénzügyi kultúra fejlesztése.
A gazdasági-pénzügyi ismeretek tényleges oktatási gyakorlatba történő beépülése az eddigi tapasztalatok szerint azonban számos hiányzó feltétel (pl. kevés pénzügyekben jártas pedagógus, akkreditált és minőségbiztosított oktatási anyagok hiánya, a régi tantárgystruktúrába új ismeretek oktatása nehezen illeszthető) miatt várhatóan csak fokozatosan valósul meg.
Az állami, üzleti és a civil szféra különböző szereplői ugyanakkor már eddig is tettek lépéseket a változások felgyorsítása érdekében. Ezen kezdeményezések összefogása és egységes mederben tartása a Pénziránytű iskolahálózat elsődleges célja, amely a pénzügyi kultúra, illetve a gazdasági nevelés minél eredményesebb megvalósítására jött létre. Az iskolahálózat a környezeti nevelés területén több éve sikeresen működő országos „Ökoiskola hálózat” tapasztalatait vette alapul, és kialakításában aktívan közreműködtek oktatási szakértők és gyakorló pedagógusok.







